Hogyan érd el, hogy többet vásároljanak az üzletedben?
1 zseniális elme,
1 ötlet,
1 kivitelező,
1 kis átalakítás itt,
1 kis fejlesztés ott, és máris 78 éve vásárolunk többet a boltban.
Igen, a 78 éves a bevásárló kocsi. Na de boltosként melyik jobb, a kocsi vagy a kosár? Az attól függ, milyen és mekkora boltról van szó.
Az első bevásárlókocsi egy amerikai üzletember, Sylvan Goldman nevéhez fűződik, aki 1937-ben saját boltjaiban kezdte el használni a ma már nélkülözhetetlen szerkezeteket.
Goldman 1898-ban született Oklahomában. Az első világháború után bátyjával kis élelmiszerboltot nyitottak, ami kezdetben jól ment, később azonban bezárták és Kaliforniába költöztek. Itt élelmiszer nagykereskedésekben dolgoztak ahol kitanulták a kereskedelem minden csínját-bínját. Hazatérésük után nagybátyjuk anyagi támogatásával és az új kereskedelmi módszerekkel felvértezve megalapították az első oklahomai szupermarketet, a Sun Grocery Company-t. Az önkiszolgáló üzleteikbe kézi kosarakat tettek, hogy az ügyfeleik többet tudjanak vásárolni.
Ez hatalmas siker volt. Egy éven belül 21, három év alatt pedig 55 üzletet nyitottak szerte az államban. Végül az 1929-es világgazdasági válság előtt néhány hónappal eladták a cégét.
“Az a csodálatos az élelmiszerben, hogy mindenki használja - és mindenki csak egyszer.” - hangoztatta.
Erre alapozva hozta létre a 30-as évek közepén új üzletláncát, a Piggly-Wiggly-t. Aztán történt valami, ami az ősrobbanás erejével hatott…
1936. egyik éjjelén Goldman az irodájában ült, és azon töprengett, hogyan vásárolhatnának tőle több élelmiszert. Elmélázva bámult egy összecsukható széket, aztán eszébe jutott, miért ne tehetne rá kerekeket, és egy kosarat. Sőt, egyből inkább kettőt!
Így aztán Goldman egy Fred Young nevű gépészmérnök segítségével elkezdett bütykölni, aminek az első bevásárlókocsi és hamarosan ennek gyártására alapított vállalat lett az eredménye. Mivel a szék ihlette, ez a kocsi nem volt más, mint egy összecsukható keret, amire a vásárló két kosarat tehetett, és a fizetés után újra levett.
A Goldman koncepció egyszerű volt: tegyük könnyebbé az ügyfél számára a vásárlást, cserébe a vevő gyakrabban és többet vásárol.
Ám a vevők nem akarták használni ezeket a kocsikat. A fiatal férfiak úgy érezték, ettől gyengének tűnnek, a fiatal nők nem érezték divatosnak és szerintük túlságosan hasonlított a babakocsihoz, az idős emberek pedig nem akartak tehetetlennek tűnni. Így hát Goldman minden korosztályban mindkét nemnek gyártott modelleket, és ezeket adták bérbe a boltoknak. Ez már meghozta a eredményeket, aki csak tehette, teli kocsikkal állt a kasszához.
1946-ban Orla E. Watson egy olyan bevásárló kocsit tervezett, amelyiket már nem kell szétszedni és összerakni, ráadásul egymásba tolhatóak, hogy helytakarékos legyen a tárolása.
Bár volt kettejük közt egy kis szabadalmi jogi vita, végül megegyeztek. Innentől kezdve fejlesztés-fejlesztést követett.
A bébibumra bevezették a gyerekülést, ‘54-ben megjelentek színes, az üzlet nevére szóló kocsik. 1955-ben elkezdték használni a zárt kerékcsapágyakat, majd a könnyebb mozgatás érdekében folyamatosan újítottak.
Sőt, ezeknek a kocsiknak köszönhetjük, hogy 1960-tól léteznek az önműködő ajtók, az üzletek és a kasszák folyosós elrendezésűek lettek.
Bár ez a találmány forradalmi újítás, van kisüzlet, ahol a kocsi használhatatlan, akár az árukínálat, akár a bolt méretei miatt.
Rendben, de akkor mit használjunk az ilyen boltokban?
Hát persze, hogy bevásárló kosarakat. Naaagy bevásárló kosarakat. Olyanokat, mint ez.
Éppen ezért éli napjainkban reneszánszát a bevásárlókosár.
